2009. március 31., kedd

Baseli beszámoló és gondolatok a Crossroads konferencia kapcsán

Körülbelül egy hete zajlott le a Crossroads 4 konferencia, teljesebb nevén a Fourth International Conference on Egyptian Grammar. Ennek kapcsán szeretném most személyes tapasztalataimat olvasóinkkal is röviden megosztani. A rendezvénynek az Ägyptologisches Seminar der Universität Basel adott otthont. Az egyiptológia tanszék egy impozáns, bár kissé zeg-zugos épületben található, ahol már a konferencia megkezdése előtt, érkezésünk estéjén, egy barátságos fogadással vártak minket a szervezők. Maguk az előadások péntektől vasárnapig a tanszék patinás, lépcsős előadótermében zajlottak, bár az igazat megvallva a felhajtható faülőkék és asztalkák nem túl alkalmasak a hosszan tartó egy helyben ülésre. Az időbeosztás azonban nagyon kényelmesnek bizonyult: mivel egy előadónak (vitával együtt) 45 perc állt a rendelkezésére, minden második előadást hosszabb-rövidebb szünet szakított meg, így rengeteg idő jutott a nem-hivatalos szakmai beszélgetésekre és véleménycserére a kávé és sütemény mellett.

A Crossroads sorozat eredete egy 1986-ban Helsingør-ben rendezett konferenciában keresendő. Az akkori esemény tényleg formabontónak bizonyult, ahogy ezt a rendezvény teljes címe is sejteti: Crossroad. Chaos or the Beginning of a New Paradigm. Új korszak nyílt a tudományágban, amennyiben egyfajta párbeszéd és termékeny vita indult meg az eleddig magányosan dolgozó egyiptológus-nyelvészek között. Ezt a tudományos diskurzust kívánta fenntartani az 1986-os konferencia folytatása, a Crossroads 2 (UCLA, 1990) majd a Crossroads 3 (Yale, 1994) is. Az előadások írott változata a párhuzamosan beinduló, kifejezetten nyelvészeti problémáknak szentelt Lingua Aegyptia folyóirat hasábjain kapott helyet (LingAeg 1 (1991) és 4 (1994); az első konferencia anyaga még külön Proceedings kötetben látott napvilágot Gertie Englund és John Paul Frandsen szerkesztésében). A harmadik találkozó után azonban a sorozat sajnos megszakadt, és 15 évet kellett várni e baseli újjáéledéshez. Minden reményünk megvan azonban, hogy ezúttal nem kell annyi évet várni a folytatásra: Jean Winand, a közelmúltban felvirágzó liège-i kutatóközpont vezetője ígéretet tett a Crossroads 5 megszervezésére ami kb. 2011-ben esedékes.

Baselben az egyiptológiai nyelvészet legnagyobb alakjai képviseltették magukat: Wolfgang Schenkel, Antonio Loprieno (aki egyben az egyetem rektora is!), Jean Winand, Joachim Quack, Mark Collier, Pascal Vernus, és így tovább. Bár meg kell jegyeznem, hogy a zártkörű szervezésnek és a többnyire meghívásos alapon történő előadásoknak meg volt az a hátránya, hogy több olyan kolléga hiányzott, akiknek személye, munkássága, tekintélye, vagy éppenséggel polémikus természete jelentős mértékben emelte volna a konferencia vitalitását. Így viszont a három nap kellemes és előzékeny légkörben zajlott, nem szabadultak el az indulatok, nem alakult ki parázs vita, feloldhatatlan feszültség. De nem merült fel forradalmi ötlet sem: se káosz, se paradigmaváltás. Helyette kiegyensúlyozottan magas színvonal, töretlen professzionalizmus jellemezte ezt a három napot, ami persze önmagában is sokkal de sokkal több, mint amit valaha is tapasztaltam szép kis hazánkban.

Antonio Loprieno záróbeszédében értékelte a konferenciát és egyben felhatalmazva érezte magát – úgy mint házigazda, s egyszersmint a készülő kétkötetes egyiptomi történeti nyelvtan főszerkesztője – hogy összefoglalja tudományágunk jelen helyzetét, és jövőbeli kilátásait. Rámutatott arra a problémára, hogy írásaink célközönsége egyre szűkül, és ez pont a dinamikus fejlődésnek tudható be. Egyrészről az újabb generációk olyan modern nyelvelméleti módszerekkel dolgoznak, melyek aligha érthetők és nem is túl érdekfeszítőek egy (nem-nyelvész) egyiptológus számára. Másrészről hiába is próbálná a (nem-egyiptológus) nyelvészolvasókat megszólítani, e tudományág természetéből fakad, hogy a bonyolult filológiai apparátus elsajátítása látszólag megkerülhetetlen az adatok bemutatásakor és alapos értelmezésekor. (NB Az utóbbi probléma feloldására komoly kísérletet tett például a tavalyi Lipcsei konferencia!) A területen dolgozó kutatók speciális helyzetét jól mutatja, hogy többen közülük már nem is hagyományos egyiptológiai intézetekben, tanszékeken dolgoznak.

Loprieno szavait – meglátásom szerint – túlzott pesszimizmus fűtötte. Olyan dolgok felett mond ítéletet, melynek fejlődését sem ő, sem mások nem tudják egyelőre prognosztizálni. A tudomány emberek szellemi alkotásainak összessége. Ezen emberek egyéni teljesítményét illetve a közöttük kialakuló párbeszéd, vita mennyiségét és minőségét pedig képtelenség előre megjósolni. Jó néhány fellegvár szilárdan áll még, és ahogy a baseli találkozó is mutatta, újabb s újabb fiatal kutatók kívánnak bekapcsolódni az egyiptomi nyelv kutatásába. Éppen ezért gondolom, hogy a legfontosabb dolog újra és újra keretet és lehetőséget biztosítani a kibontakozásnak, például a baselihez hasonló konferenciák formájában.

2009. március 29., vasárnap

Recent Developments in Nubian Archaeology

Bár megfogadtam, hogy olyan gittegyletekkel nem fogok a továbbiakban foglalkozni, amelyek arra nem képesek, hogy egy honlapot fellőjenek, ha a konferenciát/műhelyt tartanak, de ezúttal - minthogy a téma itthon is érdeklődésre tarthat számot - kivételt teszek (és azt hiszem ennek sajnos máskor is elő kell majd fordulnia). Íme:

Irene Levi-Sala Annual Research Seminar
Recent Developments in Nubian Archaeology

2009. május 21.
Ben-Gurion University of the Negev, Beer Sheva
Dept. of Bible, Archaeology and Ancient Near East

10.00 – 12.30

Opening Remarks: Prof. E. D. Oren, Coordinator; Prof. R. Carmi, President, Ben-Gurion University

Guest Scholar: Prof. Stuart Tyson Smith (University of California, Santa Barbara)
The Cultural Dynamics of Egyptian – Nubian Interaction: An Archaeological Perspective

13:30 – 17.00

Prof. Stuart Tyson Smith (University of California, Santa Barbara)
The Rise of the Kushite Dynasty: Archaeological Evidence from Tombos in Upper Nubia

The Administration of Egypt's Empire in Nubia: A View from Askut

Dr. D. Ben-Tor (Israel Museum, Jerusalem)
Observations on Middle Kingdom Sealing System in Egypt

Dr. A. David (Hebrew University, Jerusalem)
Devouring Kush: Iconography of Egyptian Domination

Dr. Y. Mizrachy (Haifa University)
The African Topographic List of Thutmose III and Egyptian – Nubian Relations

Dr. D. Kahan (Haifa University)
Remarks on Egyptian Elements in Kushite Religion

2009. március 26., csütörtök

Egyiptológus Konferencia Moszkvában

Az Orosz Tudományos Akadémia szeptember 29. és október 4. között egyiptológiai konferenciát szervez Moszkvában Achievements and Problems of Modern Egyptology címmel. A konferencia - egy speciális kiállítás rendezvénypárjaként - annak 100 éves évfordulóját ünnepli, hogy Vladimir S. Golenischev gyűjteménye a Puskin Múzeum birtokába került. Minderről bővebb leírás a konferencia hivatalos honlapján olvasható. Jelentkezni majd egy letölthető regisztrációs lappal kell legkésőbb augusztus 31-ig. A szervezők 20 perces előadásokat várnak, melyeket majd 5 perces vita követhet. Az absztraktok benyújtásának határideje május 31. Az absztraktok kapcsán megjegyezném, hogy azt csak egy előre gyártott "Abstract Submission Form" dokumentum megnyitásával és kitöltésével lehetséges. Hallgatók is jelentkezhetnek, az ő absztraktjukat azonban lektorálják és csak a szervezőbizottság jóváhagyásával szerepelhetnek. (Ez utóbbi persze felveti azt az érdekes kérdést, hogy ezek szerint a többi jelentkezőt különösebb elbírálás nélkül átengedik a rostán? Azaz nincs is rosta...)

A konferencia fő témái (az angol nyelvű kiírást idézve):
  • origins and development of Ancient Egyptian state;
  • policy and trade relations between Ancient Egypt and Middle Eastern Mediterranean countries;
  • landscape archaeology, natural and anthropogenic factors in the development of the Nile valley;
  • urban archaeology and peculiarities of Egyptian settlement sites;
  • dynamics of development and transformation of Egyptian culture;
  • cross-cultural relations in Egypt during the Graeco-Roman period;
  • new methods and technologies in archaeological research.

SEC felolvasóülés

A jövő keddi SEC felolvasóülés programja:

Kelenhegyi Andor
(hebraisztika szakos hallgató)
Szarvasmotívum az Ószövetségben

Tanos Bálint
(asszíriológia, PhD-hallgató)
A sumer nominális pluralitás dimenziói

Az előadások kezdési időpontja: március 31. 18.00
Helyszín: ELTE BTK Dékáni Kistanácsterem
Múzeum krt. 4/A I. em. 144,

2009. március 25., szerda

Hatsepszut a NG magazinban

A National Geographic áprilisi számában Hatsepszut került fókuszba és egyben a címlapra. Tegnap úgy esett, hogy a zürichi reptér könyvesboltjában nézelődve épp a kezembe akadt a német kiadású magazin, így megerősíthetem, hogy abban is ez a fő téma. Gyorsan rákerestem a magyar változat honlapjára is, és bár az áprilisi szám még nem jelent meg, az ajánlóból úgy tűnik a magyar változatban is olvashatjuk majd a cikket.

Könyvújdonságok (egyiptológia)

Az egyiptológiai bejegyzések átmeneti elmaradásáért kárpótlásul most ismét egy kis összeállítással jelentkezem a közelmúltban megjelent, avagy a közeli jövőben megjelenő könyvújdonságokról. A címekre kattintva a kiadók honlapján további információkat olvashatunk.

Legelső helyen álljon nagy örömünkre Schreiber Gábor új kötete, amelyről már biztosan sokan tudomást szereztek:
Gábor Schreiber: The Mortuary Monument of Djehutymes II. Finds from the New Kingdom to the Twenty-sixth Dynasty. Archaeolingua, 2008

Broekman G.P.F. – Demarée R.J. – Kaper O.E. (eds.): The Libyan Period in Egypt. Historical and Cultural Studies into the 21st - 24th Dynasties: Proceedings of a Conference at Leiden University, 24-27 October 2007. Egyptological Publications 23. Peeters, 2009

Carrier C.: Grands livres funéraires de l’Egypte pharaonique. Cybele, Paris, 2009

Enmarch, R.: A World Upturned. Commentary on and Analysis of the Dialogue of Ipuwer and the Lord of All. Oxford University Press, 2009

Gorre G.: Les relations du clergé égyptien et des Lagides d'après les sources privées. Studia Hellenistica 45. Peeters, 2009

Ruffini, G. R.: Social Networks in Byzantine Egypt. Cambridge University Press, 2008

Smith, M.: Traversing Eternity. Texts for the Afterlife from Ptolemaic and Roman Egypt. Oxford University Press, 2009

Ez nem csak egyiptológia, de sokaknak hasznos lehet:
Roger S. Bagnall: The Oxford Handbook of Papyrology. Oxford University Press, 2009

A következő három tétel egy közös linken érhető el:
Waitkus, W. (Hrsg.): Diener des Horus - Festschrift für Dieter Kurth zum 65. Geburtstag. Aegyptiaca Hamburgensia 1. PeWe-Verlag 2008
Waitkus, W.: Untersuchungen zu Kult und Funktion des Luxortempels. Aegyptiaca Hamburgensia 2. PeWe-Verlag 2008
Brech, R.: Spätägyptische Särge aus Achmim. Eine typologische und chronologische Studie. Aegyptiaca Hamburgensia 3. PeWe-Verlag 2008

És végül, most jelentős kedvezménnyel rendelhető meg a következő két kötet:
Yvonne Harpur – Paolo Scremin: Egypt in Miniature: Vol. 1. The Chapel of Kagemni: Scene Details és Vol. 2. The Chapel of Ptahhotep: Scene Details

2009. március 23., hétfő

Könyvhírek

Monika Bernett - Wilfried Nippel - Aloys Winterling (Hrsg.): Christian Meier zur Diskussion. Autorenkolloquium am Zentrum für Interdisziplinäre Forschung der Universität Bielefeld. Steiner, 2008.

A minket érintő fejezetek:
Johannes Renger: Griechenland und der Orient – Der Orient und Griechenland, oder: Zur Frage von ex oriente lux
Kurt Raaflaub: Zeus und Prometheus: Zur griechischen Interpretation vorderasiatischer Mythen.

Bővebb információ
itt.

Jürgen Elvert - Jürgen Nielsen-Sikora (Hrsg.): Kulturwissenschaften und Nationalsozialismus. Historische Mitteilungen – Beihefte Band 72. Steiner, 2008.

A minket érintő fejezetek:
Horst Jungingen: Religionswissenschaft
Uta Halle: Ur- und Frühgeschichte
Stefan Altekamp: Klassische Archäologie
Josef Wiesehöfer: Alte Geschichte
Johannes Renger: Altorientalistik
Ludmilla Hanisch: Arabistik, Semitistik und Islamwissenschaft

Bővebb információ
itt.

J. Bretschneider - K. Van Lerberghe (eds.): In search of Gibala. An archaeological and historical study based on eight seasons of excavations at Tell Tweini (Syria) in the A and C fields (1999-2007). Aula Orientalis - Supplementa 24. Barcelona, Sabadell, 2008. Bővebb info itt.

2009. március 22., vasárnap

Doktorandusz-konferencia Pécsett, ókori keleti és egyiptológiai szekcióval

A Pécsi Tudományegyetem Grastyán Ede Szakkollégiuma 2009. március 23.-25. között rendezi meg VII. Országos és I. Nemzetközi Interdiszciplináris Konferenciáját. Az előadók egyetemi hallgatók és doktoranduszok, akik a lehető legszélesebb körben adnak elő, főképp történelmi és orvostudományi témakörökben, de akad biológiai, geológiai, jogi és szociológiai előadás is. Kialakult egy ókori keleti-egyiptológiai szekció is, ahol elsősorban a SEC-en már előadott (ill. előadni fogó) kolleginák és kollegák fognak előadást tartani. Minthogy a konferenciának honlapja nincs, íme a program:

2009. március 25., szerda
1. és 3. szekció. Tanácsterem
Levezető elnökök: Dr. Vargyas Péter, Dr. Niederreiter Zoltán

8.30- Dr. Niederreiter Zoltán: Egy asszír kormányzó Assur és Adad istennek elvégzett „szent felajánlása"

8.50- Esztári Réka Mária: „Mindaz, ami az asszonyokra tartozik, s mit férfi nem láthat": Egy mezopotámiai papnői cím értelmezési lehetőségei

9.10- Földi Zsombor József: A házbérlet és szerepe az óbabilóni korban

9.30- Bartos Fruzsina: Az újasszír államszerződések átokformulái

9.50- Csabai Zoltán: Az ezüst az újbabilóni korban

10.10. Kávészünet

10.30- Vér Ádám: A palota, a város és a birodalom közigazgatásának változásai. Az eunuch térnyerése az Újasszír Birodalom adminisztrációjában

10.50- Tortoriello Fiorella: A tekenu - Az egyiptomi temetkezések enigmatikus résztvevője

11.10- Stipich Béla: Ki őrizte a hettita határt?

11.30- Pálfi Zoltán: Hálózatok, kapcsolatok, erős és gyenge kötelékek: óasszír üzleti stratégiák Turhumitban

11.50- Sövegjártó Szilvia: Az enumeratio a sumer irodalomban

12.10- Végh Zsuzsanna: A halottak megszámlálásának napja - az abüdoszi Haker-ünnep

A konferencia helyszíne: MTA Pécsi Területi Bizottsága, Jurisics M. u. 44.

A teljes program (absztraktok nélkül) a PTE honlapján tekinthető meg.

2009. március 21., szombat

Folyóirat-bemutató 1. Kadmos

Elhatátoztuk, hogy blogunkon belül elindítunk egy szakfolyóirat-bemutató rovatot. E rovat célközönsége elsősorban blogunk fiatalabb, egyetemi hallgató (és ha van ilyen, laikus) csoportja, de reméljük, hogy adott esetben idősebb kollégák is találnak valami érdekeset. Amennyire látom (ez itt most direkt egyes szám), a vonatkozó egyetemi képzésekben kiveszőben vannak az olyan proszeminárium-típusú órák, ahol az ilyen háttérinformációkat könnyen és gyorsan elsajátíthatnák a hallgatók. Ez a sorozat talán segíteni fog ezen némiképp. Igyekszünk rendszeresen, kb. hetente egy folyóiratot bemutatni.

A mai folyóiratunk a Kadmos, vagyis teljes nevén Kadmos. Zeitschrift für vor- und frühgriechische Epigraphik. Kiadója a Walter de Gruyter, honlapja itt (írások csak fizetősen tölthetőek le). Évenként egy kötetben jelenik meg, kb. 190 oldalon, jelenleg a 47. köteténél tart (2008). Alapítója Ernst Grumach görög filológus (Aristotelés egyik németre fordítója) és a krétai s mykénéi epigráfia egyik szakértője. A folyóirat angol, német, francia, olasz és spanyol nyelven közöl tanulmányokat - recenziókat nem, de újabban megtalálható benne egy epigráfiai bibliográfia az elmúlt évből (Epigraphische Mitteilungen, Markus Egetmeyer szerkesztésében). A feliratközlések elsőbbséget élveznek ugyan a tanulmányokkal szemben, de ez érthető módon függ az új feliratok mennyiségétől.

Adódik a kérdés, hogy mi köze van az ókori keleteseknek és az egyiptológusoknak a "görögök előtti és korai görög epigráfiá"-hoz? Nagyon is sok. A kulcsmondat a "görögök előtti". Noha a folyóirat valóban az égeikumi, pregörög és görög epigráfia szakfolyóiratának indult, "pregörög" mivolta miatt várható volt, hogy előbb-utóbb Kis-Ázsia pregörög emlékei is a folyóirat tárgyává válnak. Ez a pregörög Kis-Ázsia nyelvemlékei kutatásának nyolcvanas években történő fellendülésével be is következett, és mára már fele-fele arányban osztoznak egy-egy köteten a görög és az anatóliai tárgyú tanulmányok, sőt a legutóbbi kötetben már egyértelműen utóbbi javára billent a mérleg.

S ezzel meg is érkeztünk ahhoz, miért is fontos ez blogunk olvasóinak. Persze - mondjuk - a Lineáris B szövegek elemzése is fontos lehet adott esetben egy egyiptológusnak vagy ókori keletesnek (gondoljunk a különböző egyiptomi feliratok égeikumi helynévlistájára vagy az Ahhiyawa-problémára), de elsősorban mégis Anatólia az, ami figyelemre méltó. Anatólia tekintetében az első évezredi, görög eredetű ábécéket használó nyelvekről szóló tanulmányokat közöl a folyóirat elsősorban (azaz a phryg, ill. a hettita rokonságából a lyk, lyd, kár, sidéi, pisidiai), de újabban már hieroglif luvi elemzések is megjelennek. A phryg és a kár nyelvek esetében ez a folyóirat szinte az elsődleges publikációs hely (az egyiptológusoknak például épp a károk miatt lehet fontos e folyóirat). Noha a folyóirat elsősorban epigráfiai, a tanulmányok túlnyomó többsége nyelvészeti, sőt olykor történeti elemzéseket is kínál.

Ízelítőül ideiktatom a két legutóbbi kötet - 46 (2007) és a 47 (2008) - anatóliai tárgyú tanulmányait:

Duhoux, Yves (2007): Le vocabulaire carien de la „tombe”. À propos d’une possible isoglosse étrusco-carienne (suθi / śuθi „tombeau” ~ carien sδi / siδi „tombe”). Kadmos 46: 53-107.
Schürr, Diether (2007): Zum Agora-Pfeiler in Xanthos I: Anschluss eines weiteren Fragments. Kadmos 46: 109-124.
Santiago Pérez, Orozco (2007): La lengua sidética. Ensayo de síntesis. Kadmos 46: 125-142.
És kifejezetten az egyiptológusoknak:
Brixhe, Claude (2007): Les alphabets du Fayoum. Kadmos 46: 15-38.

Yakubovich, Ilya (2008): The Luvian Enemy. Kadmos 47: 1-19.
Simon Zsolt (2008): Towards an Interpretation of the Hieroglyphic Luwian Pair of Signs *109.*285 and the Phonetic Value of *448. Kadmos 47: 20-30.
Gorbachov, Yaroslav (2008): Nine Observations on the Old Phrygian Inscription from Vezirhan. Kadmos 47: 91-108.
Drew-Bear, Thomas - Lubotsky, Alexander - Üyümez, M. (2008): Three New Phrygian Inscriptions. Kadmos 47: 109-116.
Kloekhorst, Alwin (2008): Studies in Lycian and Carian Phonology and Morphology. Kadmos 47: 117-146.
Schürr, Diether (2008): Zur Rolle des lykischen Mindis. Kadmos 47: 147-170.
Henry, Olivier - Karlsson, Lars (2008): A Carian Graffito from Labraunda. Kadmos 47: 171-176.

Végezetül egy jó hír: A 46 (2007) kötet tanulmányai most ingyen letölthetőek!

2009. március 19., csütörtök

Új ókori keletes könyvek

Kristin Kleber: Tempel und Palast. Die Beziehungen zwischen dem König und dem Eanna-Tempel im spätbabylonischen Uruk. Veröffentlichungen zur Wirtschaftsgeschichte im 1. Jahrtausend v.Chr. 3. AOAT 358. Münster, Ugarit, 2008. Részletes tartalomjegyzék és leírás itt.

Bärbel Morstadt: Phönizische Thymiateria. Zeugnisse des Orientalisierungsprozesses im Mittelmeerraum. Originale Funde, bildliche Quellen, originaler Kontext. Münster, Ugarit, 2008. Részletes tartalomjegyzék és leírás itt.

Zena Kamash: Water Supply and Management in the Near East 63 BC - AD 636. Oxford. PhD-értekezés. Bővebb információ és linkek a letöltéshez itt.

Publikációs felhívás egyetemi hallgatóknak

A Journal of Associated Graduates in Near Eastern Studies (Berkeley), vagyis a JAGNES szeretettel várja az ókori keleti és modern közel-keleti témákban végzett kutatásaik eredményeit publikálni óhajtó egyetemi hallgatók írásait:

JAGNES (the Journal of Associated Graduates in Near Eastern Studies) is now accepting submissions! JAGNES is an interdisciplinary, multi-field student journal with an international circulation. JAGNES publishes graduate student research on topics dealing with the Ancient Near East, modern Middle East and related areas. Send your research, seminar, or thesis paper and see it published in a reputable journal just for graduate students. Submission deadline for the current issue is June 15th, 2009. For additional information and submission guidelines, please visit us at
www.jagnes.com.

A honlap részletes leírást tartalmaz a beküldés mikéntjéről, a korábbi számokról, stb. A szerzők bármely országból származhatnak!

2009. március 17., kedd

Nomadizmus az ókori Keleten - konferenciakötet

A chicagoi Oriental Institute 2008. évi, negyedik éves poszt-doc konferenciájának témája az ókori keleti nomadizmus volt. A kötet dícséretesen gyorsan, egy év alatt kijött és a chicagoiaknak megvan az az igen jó szokásuk, hogy a könyveiket pdfben is elérhetővé teszik, ingyen... Itten le is tölthető:

Jeffrey Szuchman (ed.): Nomads, Tribes, and the State in the Ancient Near East. Chicago, 2009.

A kötet átfogja az ókori Kelet egészét (Egyiptom is képviseltetve van két tanulmánnyal!), ami hiányzik az, nem fogják elhinni, Anatólia. Ennek az az oka, hogy bár vannak előzetes kutatások e téren (Jak Yakar: Ethnoarchaeology of Anatolia. Rural Socio-Economy in the Bronze and Iron Ages. Tel Aviv, 2000), a két potenciális terület (Észak-, ill. Dél-Anatólia) külön-külön sajátos problémákkal küzd:

1. Északot a kaskák uralták (legalábbis a korai Hettita Nagybirodalom korától), akikről csak azt nem tudjuk, vajon kik és mik voltak: nyelvi, etnikai, földrajzi, társadalmi, gazdasági entitás vagy ezek kombinációja? Ennek még csak-csak van szakirodalma (nem is kevés), de

2. Dél-Anatólia (még) forráshiányos(abb) helyzetben van, s ezért speciális tanulmány nem is foglalkozott ezzel a kérdéssel. Én a magam részéről épp ezért összegyűjtöttem azt a kevés forrást, ami rendelkezésünkre állt, s megpróbáltam egy modell keretében ezeket értelmezni (6. ICAANE, 2008), s remélhetőleg hamarosan (magyarul is) meg fog jelenni.

Journal of Semitic Studies 54/1 (2009)

Blogunk témájába vágó cikkek:

Jan Keetman: Wechselwirkung von Vokalen und Gutturalen im Semitischen unter dem Einfluss anderer Sprachen: Die Beispiele des Akkadischen und Hebräischen.
Na'ama Pat-El: The Development of the Semitic Definite Article: A Syntactic Approach
Gordon J. Hamilton: A Proposal to Read the Legend of a Seal-Amulet from Deir Rifa, Egypt as an Early West Semitic Alphabetic Inscription
Alessandra Avanzini: Origin and Classification of the Ancient South Arabian Languages

S recenziók többek között az alábbi könyvekről:
Glassner, J-J.: The Invention of Cuneiform: Writing in Sumer.
Halloran, J. A.: Sumerian Lexicon: A Dictionary Guide to the Ancient Sumerian Language.
Gulde, St. U.: Der Tod als Herrscher in Ugarit und Israel.
Hagelia, H.: The Tel Dan Inscription: A Critical Investigation of Recent Research on its Palaeography and Philology.
Jenni, E.: Studien zur Sprachwelt des Alten Testaments II.
Miller, R. D.: Chieftains of the Highland Clans: a History of Israel in the 12th and 11th Centuries B.C.
Killebrew, A. E.: Biblical Peoples and Ethnicity: an Archaeological Study of Egyptians, Canaanites, Philistines, and Early Israel 1300-1000 B.C.E.
Wilson, K. A.: The Campaign of Pharaoh Shoshenq I into Palestine.

A teljes tartalomjegyzék megtekinthető itt.

2009. március 16., hétfő

Kleopátra afrikai gyökerei?

Egy érdekes hír jelent ma meg az Indexen, amely gyakorlatilag egy BBC-hír szó szerinti átvétele: ezek szerint megtalálták volna Ephesosban IV. Arsinoé ptolemaida királynő (i.e. 48-47), VII. Kleopátra (a híres Kleopátra) vértestvérének csontvázát, mely alapján kiderült, hogy a szóban forgó hölgyeknek "afrikai" anyjuk volt.

Itt rögtön több kérdés is felmerül, amelyre a hírek nem adnak választ (pedig a BBC honlapon még egy riport is olvasható).

1. Honnan tudjuk, hogy IV. Arsinoé (élt i.e. 68/62-41) csontvázáról van szó? Ami biztos, hogy egy húszas években felfedezett, majd a század végén újra felfedezett rendkívül díszes sírról van szó, amelyben a hírek szerint "tizenéves" lány csontvázát találták meg. Az Arsinoéval való azonosítás azonban nem új: ezt Hilke Thür (Osztrák Tudományos Akadémia) 1990-ben javasolta (Arsinoe IV, ein Schwester Kleopatras VII, Grabherrin des Oktogons in Ephesos? Ein Vorschlag. JOAI 60: 43-56). A szóban forgó sír, az Ephesos közepén álló Oktagon, a díszítése alapján i.e. 50 és 20 között épülhetett. A sírban egy húszas éveiben járó (nem "tizenéves") lányt találtak, s bár a sírfelirat nem maradt fenn, a sír alapján nyilván egy előkelő arisztokratáról lehetett szó, és IV. Arsinoé épp Ephesosban tartózkodott. Érvként szokás még felhozni, hogy a mauzóleum alakja nagymértékben emlékeztet az alexandriai/pharosi Szelek Tornyára.

2. Rendben, tegyük fel, hogy ő IV. Arsinoé. De honnan tudjuk, hogy "afrikai"? Egyáltalán, mit jelent az, hogy "afrikai"? Egyiptomi? Negroid? Valami más? A hírek arról nem szólnak, hogy mit értenek "afrikai" alatt, mint ahogy arról sem, miért mondják a csontvázról, hogy "afrikai", csak annyit, hogy "antropológiai" vizsgálatokat végeztek, amely azonban elég tág fogalom.

3. Ráadásul itt elég komoly genealógiai problémák vannak az írott forrásaink alapján (igen részletes, forrásokra építő Ptolemaida genealógia ezen a honlapon található, Chr. Bennett-től, aki maga is aktív részese a genealógiai vitáknak). Általános felfogás szerint Arsinoénak V. Kleopátra volt az édesanyja. Ám van egy alternatív javaslat, amely szerint anyja egy előkelő memphisi papi család sarja volt (elsősorban Strabón 17.1.11 megjegyzése alapján), ez azonban hevesen vitatott. Ámha V. Kleopátra volt is az anya, azzal se jutunk közelebb, ugyanis az ő származása ismeretlen, mégha mindeki Ptolemaida-hercegnőnek is tartja őt. Ami az apát illeti, az ő anyja személye is ismeretlen, ill. hevesen vitatott (Ptolemaida-hercegnőt és memphisi papleányt egyaránt javasoltak). Ebből a szempontból tehát egyáltalán nem mindegy, mi is a hír tényleges állítása. Egy dolgot nem árt megjegyezni: ha a keményvonalas Ptolemaida-kutatóknak van igaza, akkor VII. Kleopátra és IV. Arsinoé minden őse egy házaspártól, V. Ptolemaiostól és I. Kleopátrától származott volna. Genetikai szempontból ez azonban aligha valószínű: gondoljunk a spanyol Habsburgokra, akik négy generációt bírtak ki közeli rokon házasságokkal, míg II. Károly nemzőképtelenné nem vált.

Záró megjegyzések. Sajnos a hír, mint látható, tipikus a mai korban: bombasztikus, de felületes. És az a legszomorúbb, hogy épp a legérdekesebb dolgok nem derülnek ki belőle, talán valamilyen rosszul értelmezett közönségigény miatt.

Disclaimer: nem vagyok specialistája a Ptolemaida Egyiptomnak, ezért minden kritikai hozzászólást örömmel veszek.

2009. március 14., szombat

Gyorshír: Amenhotep sír

A Luxorban újra-felfedezett Amenhotep sírról a következő hírforrásokban olvashatunk: Reuters, Al-Ahram Weekly (az utóbbi cikkben a közelmúlt egyéb régészeti eredményeiről is). Magyarul pedig a Múlt-kor történelmi portálon.

Folyóirat-hírek

Syria 85 (2008). Részben tematikus szám ("Víz az ókori városban"), tartalomjegyzék itt. Egyébként a folyóirat teljes, 1 (1920) - 83 (2006) közötti tartalomjegyzéke elérhető itt.

Studia Orontica 6 (2009). A folyóirat számai letölthetőek itt.

A Dossiers d'Archéologie 332. füzetének (2009. március - április) témája: Ház az ókori Keleten. Tartalomjegyzék itt. Hettiták és Anatólia nincsenek benne, ejnye-bejnye. Ezért akinek hiányzik ez a téma, íme egy kis bevezető irodalom:

Neve, Peter (1978): Zur Entwicklung des hethitischen Wohnungsbaus in Boğazköy-Hattuša – unter besonderer Berücksichtigung der in der Altstadt/Unterstadt erzielten Grabungsergebnisse. In: N. N. (Hg.): Wohnungsbau im Altertum. Diskussionen zur archäologischen Bauforschung 3. Berlin, 47-61.

Boysan-Dietrich, Nilüfer (1987): Das hethitische Lehmhaus aus der Sicht der Keilschriftquellen. TdH 12. Heidelberg.

Schachner, Andreas (1999): Von der Rundhütte zum Kaufmannshaus. Kulturhistorische Untersuchungen zur Entwicklung prähistorischer Wohnhäuser in Zentral-, Ost- und Südostanatolien I-II. BAR International Series 807. Oxford.

Prágai konferencia - Második felhívás

Megérkezett a második felhívás (call for papers) a prágai Social and Religious Development in Egypt in the First Millennium BCE című, workshopnak "álcázott" egyiptológus konferenciára. A Cseh Egyiptológiai Intézet honlapján újabb információk, frissítések találhatók.
Emlékeztetőül: a konferenciát szeptember 1. és 4. között rendezik a prágai Károly Egyetemen, a jelentkezés és absztrakt-leadás határideje április 30. Kérdésekkel és minden egyébbel Filip Coppens szervezőhöz lehet fordulni.

2009. március 12., csütörtök

Új ókori keletes könyvek

1. Sagona, A. - Abramishvili, M. (eds.): Archaeology in Southern Caucasus: Perspectives from Georgia. Ancient Near Eastern Studies Supplement 19. Louvain, Peeters. Bővebb információ itt.

2. Rubinson, K.S. - Sagona, A. (eds.): Ceramics in Transitions. Chalcolithic Through Iron Age in the Highlands of the Southern Caucasus and Anatolia. Ancient Near Eastern Studies Supplement 27. Louvain, Peeters. Bővebb információ itt.

3. Sagona, C. (ed.): Beyond the Homeland: Markers in Phoenician Chronology. Ancient Near Eastern Studies Supplement 28. Louvain, Peeters. Bővebb információ itt.

4. Curtis, J. E. et al. (eds.): New Light on Nimrud - Proceedings of the Nimrud Conference 11th-13th March 2002. Oxford, Oxbow. Bővebb információ itt.

És persze mind közül a legeslegizgalmasabb:
5. Sagona, A. - Zimansky, P.: Ancient Turkey. Routledge World Archaeology. Routledge. Bővebb információ itt.

50 éves az MTA Régészeti Intézete

A MTA Régészeti Intézete alapításának 50. évfordulója alkalmából ünnepséget rendez az Akadémián március 27.-én. Részletes program itt.

2009. március 11., szerda

Letölthető Vallástudományi Szemle számok

Kedves blogbarátunk, a Haldiblog jóvoltából értesültünk, hogy a Vallástudományi Szemle korábbi számai 2007/1-ig letölthetők a Zsigmond Király Főiskola honlapjáról. (A bal oldali menüben a folyóirat egy külön menüpontban szerepel.)

Ismét SEC felolvasóülés

A jövő keddi SEC felolvasóülés programja:

Szántó Zsuzsanna
(egyiptológus hallgató)
Az egyiptomi kereszténység gyökerei

Bartos Fruzsina
(asszíriológus hallgató)
Átokformulák az újasszír királyfeliratokban

Az előadások kezdési időpontja: március 17. 18.00
Helyszín: ELTE BTK Dékáni Kistanácsterem
Múzeum krt. 4/A I. em. 144.

2009. március 7., szombat

Új ókori keletes könyvek

P. Briant - W.F.M. Henkelman - M.W. Stolper (szerk.): L'archive des Fortifications de Persépolis. État des questions et perspectives de recherches. Actes du colloque organisé au Collège de France par la "Chaire d'histoire et civilisation du monde achéménide et de l'empire d'Alexandre" et le "Réseau international d'études et de recherches achéménides" (GDR 2538 CNRS), 3-4 novembre 2006 Paris. Paris, De Boccard, 2008. 570 pp., 127 fig., 11 pl.117 Euro. Tartalomjegyzék itt.

Mark S. Smith - Wayne T. Pitard: The Ugaritic Baal Cycle II. Introduction with Text, Translation and Commentary of KTU/CAT 1.3-1.4. Vetus Testamentum, Supplements, 114. xl, 864 pp. List price: € 199.00 / US$ 319.00. Bővebben itt.

Ettore Cingano - Lucio Milano (szerk.): Papers on Ancient Literatures: Greece, Rome and the Near East. Proceedings of the “Advanced Seminar in the Humanities”, Venice International University 2004-2005. Quaderni del Dipartimento di Scienze dell’Antichità e del Vicino Oriente -- Università Ca’ Foscari, Venezia, n. 4. Padova, S.A.R.G.O.N. Editrice e Libreria, 2008. Blogunkba vágó tanulmányai:
Silvia Barbantani: Some Remarks on the Origin and Orthography of the “Ptolemaic Hymns” P.Lit.Goodspeed 2
Anna Bonifazi: Early Greek Explorations Across the Mediterranean and the Semantics of Nostos in Homer.
Joel Christensen: Universality or Priority? The Rhetoric of Death in the Gilgamesh Poems and the Iliad
Amir Gilan: Were There Cannibals in Syria? History and Fiction in an Old Hittite Literary Text
Anne Löhnert: Scribes and Singers of Emesal Lamentations in Ancient Mesopotamia in the Second Millennium BCE
Annick Payne: Lycia – Crossroads of Hittite and Greek Traditions?
Jack M. Sasson: Time & Mortality. Creation Narratives in Ancient Israel and Mesopotamia
Rachel Stroumsan: Narrative Hymns Across the Levant

2009. március 6., péntek

Új folyóirat-kötetek/füzetek

Nemrégiben jelent meg:

Akkadica 129/2 (2008). Tartalomjegyzék itt.

Ugarit-Forschungen 39 (2007). Tartalomjegyzék itt.

2009. március 5., csütörtök

Új JANES-kötet

Megjelent a Journal of the Ancient Near Eastern Society legújabb kötete, 31 (2008), két blogunk témájába vágó tanulmánnyal:

The Mysterious Ekron Goddess Revisited (Stephen R. Berlant)
Anzu and Ziz: Great Mythical Birds in Ancient Near Eastern, Biblical, and Rabbinic Traditions (Nili Wazana)

Hanem a lényeg. Kiderült, hogy a JANES honlapján az összes eddig megjelent kötet letölthető, ingyen, pdf-ben. Olyan tanulmányokról van szó, mint például Beckman Illuyanka-szövegkiadása, de mind a sumerosok, az egyiptológusok vagy a Babilón-pártiak találnak maguknak fontos tanulmányokat.

2009. március 2., hétfő

Textil-terminológia (3. és 2. évezred)

Március elején (4.-8.) Koppenhágában a következő, roppant érdekes műhelyre kerül sor:

Textile Terminology in the Ancient Near East and the Mediterranean Area in the 3rd and 2nd Millennia B.C.

Sajnos ez is zártkörű lesz, de a részletes program a honlapon megtekinthető. Az egyik résztvevő tájékoztatása szerint a műhely anyagát jövőre tervezik megjelentetni.

2009. március 1., vasárnap

ICYE - utolsó felhívás

Megérkezett a második (és egyben utolsó) körlevél a budapesti ICYE konferencia felhívásával! Sosem árt az emlékeztető: a jelentkezési határidő március 31. A Third International Congress for Young Egyptologist kifejezetten pályakezdő, fiatal kutatók, PhD-hallgatók előadásait várja, és itt lesz helyben, szép fővárosunkban, így akinek érdekes mondanivalója van a megadott tematikával kapcsolatban, ne sokat habozzon az absztrakt benyújtásával! A rendezvényen ráadásul illusztris vendégeink lesznek, így a részvétel gyakorlatilag kötelező!
S íme, még egyszer a közvetlen link a felhíváshoz (Call for papers).

Central European Conference of Egyptologists ismét Lengyelországban

A legutóbb Budapesten tartott CECYE konferencia-sorozat folytatódik: ezúttal ismét Lengyelország ad otthont a rendezvénynek. Valamilyen oknál fogva a Young összetevő elmaradt a címből, amely most így hangzik: Vth Central European Conference of Egyptologists. Egypt 2009: Perspectives of Research. A konferencia június 22. és 24. között egy Pultusk nevű városban lesz. Bármilyen egyiptológiai témával lehet jelentkezni, az absztraktok leadási határideje március 31. Az új becenevén tehát CECE konferencia hivatalos honlapján további információk olvashatók.